Az összetartozás ereje

 

Egy közösen átélt jó élmény hidakat épít közénk.

Hozleiter Fanny

2019 május 29-én udvarszépítésre szólítottuk az apukákat. A felhívásra sokan jelentkeztek. Szerszámokkal és munkakedvvel bőségesen felszerelkezve érkeztek az önkéntesek, akik pillanatok alatt szervezkedtek és amúgy férfiasan egymás keze alá dolgoztak. Az udvaron minden a helyére került. Ásás, lapátolás közben előjöttek a régi óvodás emlékek. A lelkesedés új ötleteket, terveket fonogatott és jóízű beszélgetések is elhangzottak. Ki-ki a maga tehetsége szerint, őszinte igyekezettel járult hozzá a munkához is, a csevegéshez is. A tegnapi hangulat azt sugallta, hogy a mai felgyorsult, elidegenedett világban is még helye van a közösen végzett munka örömének!

Köszönjük, hogy velünk voltak, köszönjük, hogy támogatják és segítik  a kezdeményezéseinket!

Szerkesztette

Márk Emese, óvodavezető

A SZORGOS APUKAK A SZORGOS APUKAK 2 A SZORGOS APUKAK 3 A SZORGOS APUKAK 4 A SZORGOS APUKAK 5 A SZORGOS APUKAK 6 A SZORGOS APUKAK 7 A SZORGOS APUKAK 8 A SZORGOS APUKAK 9 A SZORGOS APUKAK 10 A SZORGOS APUKAK 11 A SZORGOS APUKAK 12 A SZORGOS APUKAK 13 A SZORGOS APUKAK 14 A SZORGOS APUKAK 15 A SZORGOS APUKAK 16 A SZORGOS APUKAK 17 LASSAN A MUNKA VEGERE ERVE MUNKA UTAN JOL ESIK A FINOM ZSIROSKENYER MUNKA UTAN JOL ESIK A FINOM ZSIROSKENYER 2